Lendvai Tamás nyerte az Italian Poker Tour eddigi legnagyobb állomását. Velencei menetelése 51 milliót hozott a konyhára.
Lendvai Tamás nyerte a PokerStars.it Italian Poker Tour rekordnagyságú velencei állomását, a keddi, Casino Ca'Noghera kaszinóban tartott döntőben.

Lendvai Tamás az eddigi legnagyobb Italian Poker Tour állomás bajnoka
A már több nemzetközi versenyen is szép eredményeket felmutató Lendvai, a 2000 eurós nevezési díjú versenyen 504 játékost utasított maga mögé, hogy behúzza az eddigi legnagyobb ITP-s tornát.
Tamás short stackként kezdte a nyolc fős döntő asztalt, de már az első leosztásoktól látszott, hogy nem adja fel, és egyértelműen az első helyért játszik. Lendvai végül siekresen az élre küzdötte magát, a heads upban pedig Davide Cerrato-t is lejátszotta.
Lendvai Tamás 235 ezer dollárt, vagyis közel 51 millió forintot nyert Velencében. Gratulálunk neki!















