3 magyar is bejutott az RTL Klub-on is látható Face the Pro kelet-európai, első fordulójába. A 100 ezer eurós összdíjazás mellett Gus Hansen ellen pókerezhetnek, de még van hely neked is!
Tizenhat játékossal
megkezdődött a Face the Pro pókerverseny. Közép és Kelet-Európa
történetében még soha sem rendeztek ehhez hasonló tornát, ráadásul a
legjobb három játékos összemérheti tudását Gus Hansen-nel.

Három magyar is az első két körben
Struktúra
A Full Tilt
csapat mesterjátékosa ellen heads-up pókerben mérkőzhetnek meg az
amatőrök, a győztes pedig a több mint 100 ezer eurós főnyereményt is
hazaviheti.
A második körbe jutott legjobb nyolc pókeres már Közép-Európa Póker Bajnoka címért harcol, ráadásul a harmadik helyezett 10, a második 20, míg a győztes 50 ezer eurós nyereményét is megkétszerezheti, ha legyőzi Gus Hansent, a Full Tilt egyik legjobb és legnépszerűbb profiját.
Közvetítés magyar játékosokkal
Mindezek ismeretében ültek asztalhoz június utolsó hétvégéjén az első két asztal játékosai. A versenyzők Romániából, Szlovákiából, Csehországból, Bulgáriából, Szerbiából, Horvátországból, Szlovéniából, Lengyelországból és Magyarországról érkeztek fővárosunkba.

Valamelyikük akár Gus Hansen kihívója is lehet
Hazánkat három pókeres, Tóth-Mádi Attila (tesco77), Bátori Norbert (kakuba) és Kordás Csaba(Kordas88) képviselték, a későbbi adásokra azonban még vannak kiadó helyek.
A verseny első fordulóját legközelebb augusztus 1-én a SportKlubon 23:00-kor vetítik, a második kört augusztus 2-án, az RTL Klubon, 23:20-tól izgulhatjuk végig.
Részvétel
Ha úgy döntesz, nem csak drukkolnál a hazai szerencséseknek, hanem ott is lennél a Face the Pro asztalainál, július 28. és november 27. között még van esélyed.
Ha még nem tetted meg regisztrálj a Full Tilt-en, majd csak jelentkezz a közép- és kelet-európai selejtezők valamelyikére (Face the Pro - Round 1) a Full Tilt pókerszoftverében, a (Tournaments, Live Events, All, All Types és Freerolls/FTPs)!
A részvétel teljes egészében díjtalan, a
játékosok összesen 81 helyet nyerhetnek az adott kvalifikációs időszak
döntőjére.
Az elsőkörös versenyek
mindennap 19:15-kor indulnak, a döntő pedig az adott kvalifikációs
időszak utolsó szombatján zajlik le.
Full Tilt Póker letöltése és regisztráció.















