Ha mindegyik nyereményét egyszerre akarná viselni, Men Nguyen bajban lenne. Nemrég szerezte meg a hetediket is.
A Vietnámban született és Mester becenévre hallgató 56 éves Men Nguyen a pókervilág csendes sztárjai közé tartozik.
Harminckét éves kora óta amerikai állampolgár, ritkán szerepel extravagáns viselkedéssel, vagy éppen hangzatos, nagy értékű fogadással a pókerblogokon.
Men Nguyen, a Mester
Viszont vitathatatlan, hogy már hét WSOP-karkötője van, a legutóbbi pedig az idei versenysorozat 10 000$ Stud versenyén szerezte, 150 játékos közül kiemelkedve.
Sokan vélekednek úgy, hogy az egyik legkiemelkedőbb élő játékos a pókertörténelemben, hiszen össznyereményei már meghaladják a 8 millió dollárt és 58-szor végzett fizetős helyen, csak a WSOP-versenyeket számolva (amelyeken minden évben részt vesz).
Negreanu és Nguyen nagy csatája a tavalyi WSOP Europe-on
Hosszú karrierje során a CardPlayer magazin többször is Év Játékosává választotta (például 1997-ben, 2001-ben, 2003-ban és 2005-ben is).
Az említett idei végjátékban Nguyen és a későbbi második helyezett Brandon Adams a végső kéz előtt - a Mester kezdeményezésére - vakon tolták be az all-int. Adams dáma párt, Nguyen magasabb lapot, királyokat mutatott.
A végeredmény és a nyeremények:
1. Men Nguyen - 394 800$
2. Brandon Adams - 243 958$
3. Steve Billirakis - 152 788$
4. Nikolay Evdakov - 110 629$
5. Joe Cassidy - 86 461$















