Hellmuth mindig kitalál valamit, hogy magára vonja a figyelmet. Arra mégsem számított senki, hogy gengszter rappel probálkozna.
Phil Hellmuth talán "A legsikeresebb" pókerjátékos, ez a 44 éves úriember ugyanis a póker történetének legtöbb bajnoki karkötőjével büszkélkedhet, s ő a World Series of Poker (WSOP) egyik legfiatalabb bajnoka.

Lehetne-e rapper?
"Mindenki ismeri Hellmuth stílusát" - idéztük tavaly a WSOP világverseny szóvivőjét, aki akkor védte a népszerű játékost. "A sztárjátékos kifejezetten úriemberként szokott viselkedni, amikor nem akar a Póker Zsivány szerepében egy kis port kavarni" - mondta Phil Hellmuthról.
Önbizalma sikerei fényében talán érthető, ha nem is sokan szimpatizálnak az olyan, szájából elhangzó kijelentésekkel, mint: "ha a szerencsének semmi szerepe nem lenne, mindent megnyernék", illetve "forradalmasítottam a Texas Hold’emet".
2006-os győzelmével megszerezte tizedik karkötőjét, amelynek köszönhetően beállította Doyle Brunson és Chan addig fennálló rekordját.
Azzal a különbséggel, hogy Hellmuth kizárólag Texas Hold’em versenyszámokban indult, míg két másik kollégája egyéb pókerfajták terén is bajnok tudott lenni.
Stílusát sokan visszatetszőnek találják, tudását azonban senki sem kérdőjelezi meg. A színpadias kifakadásokat sokan a kameráknak tulajdonítják, illetve annak, hogy Hellmuth már-már védjegyként használja "Póker Zsivány" személyiségét.
A tavalyi WSOP-re egyébként jólfelszerelt cézárként vonult be, és sejthető hogy idénre is tartogat egy-két meglepetést.
Néhány napja azzal keltett feltűnést, hogy szerepet vállalt az amerikai rapper, Ludacris új klipjében, ami egyébként a Sex Room címet viseli. (2:00 körül keressék)
A "sex room", ahol Hellmuth látható egyébként a vegasi Palms Casino terme, ahol jól láthatóan szponzorált zsetonokkal játszik. Bár Ludacris felteszi a kérdést "Baby, won't you dance in the sex room?", szerencsére Phil Hellmuth táncra azért nem perdül.
De maradjunk óvatosak, ki tudja mi talál ki mondjuk a WSOP-bevonulásra!















