Main Event: utolsó nap

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Végre eldőlt, kik jutottak a novemberi döntőbe. A Main Event utolsó napja.




Gelencsér karkötője



Külön cikkünk a versenyről

Interjú a bajnokkal

A tavalyihoz képest jóval többen indultak a 2500 dolláros 2-7 Tripledraw Lowball versenyén. Azok számára, akiknek nem ismerős a struktúra, ez egy limites, a legjobb nem színesedő vagy sorosodó, alacsony kombinációt kereső, háromszor cserélős pókernem, ahol az ász mindig magasnak számít.

A 7-es event megnövekedett nyereményalapja miatt a legtöbb közismert profi (Mike Matusow, Phil Ivey, Justin Smith, Daniel Negreanu, Gavin Smith, Hoyt Corkins) és Tóth Ricsi, valamint Gelencsér Péter  is asztalhoz ültek a végül 291 fősre duzzadt mezőnyben.



Gelencsér "Iteo" Péter a 7-es event döntő asztalánál


Az első nap végére 87-en maradtak versenyben, Ricsi kiesett, Gelencsér Péter azonban 33 100-as zsetonkupacával a 22. helyen fordult.

A második napon is hulottak a nagy nevek. Greg Mueller, Amnon Filippi, Barry Greenstein, Huck Seed, Jeffrey Lisandro, Ted Forrest, David Baker és Tony G is távozni kényszerültek, a nyolc továbbjutó között még így is számos veszélyes ellenfél maradt a 400 ezres stack-kel második helyen álló Iteo-val szemben.

Az utolsó nap két négyes asztalon indult, de szerencsére hamar jött az első kiesés és összeült a 7 fős döntő asztal.


3:56
Magyar idő szerint, kicsivel hajnali négy előtt, Péter 5 embernél az éllovas, limites játékról lévén szó, azonban még most sem pörögnek az események. Nem tehetünk hát mást, körmöt rágva lessük a leosztásokat, innentől élőben folytatjuk tovább:


4:01
Nem szeretnénk elkiabálni semmit, de rég volt már ilyen közel egy újabb magyar karkötő.


4:20
Peti először Don McNamara majd David Chiu ellen vesztett előnyéből, aztán rendkívül fontos partiban kiejtette Leonard Martin-t.

Martin a második csere előtt jelentett all-int, mire Gelencsér visszahívott, kizárva a partiban lévő harmadik ellenfelet. A második húzásnál mindketten egyet cseréltek, a harmadik alkalommal azonban Peti nem kért lapot. Végül 8-6-4-3-2-t mutatott, ellenfele 7-7-6-3-2-je ellen.



Iteo itt még az élen


5:11
Péter felduplázta Jameson Paintert, mikor párosodott 8-asa a harmadik cserénél. Painter ennek ellenére nem húzta sokáig, a vezetést átvevő Raphael Zimmerman ejtette ki 10-es magasával, mikor ellenfele ászig cserélt.

Az utolsó négy embernél így áll az asztal:

Raphael Zimmerman: 780,000
Gelencsér Péter: 600,000
David Chiu: 390,000
Don Mcnamara: 345,000    


5:32
Most vagyunk túl a verseny eddigi legnagyobb kasszáján.

Gelencsér hívott, amit mindhárom játékos megadott. Ezután mindenki kettőt, Peti pedig hármat cserélt. Zimmerman hívott, McNamara és Gelencsér megadott, Chiu visszaemelt, Zimmerman erre is visszahívott, McNamarra hosszas gondolkodás után dobott, Peti pedig az agresszorokkal tartott, mire Chiu is megadott.

A következő húzásnál már mindenki csak egy lapot kért, és körpassz következett. Az utolsó cserelehetőségnél ismét egy lapos húzások jöttek, Zimmerman csekkelt, Gelencsér azonban hívott. Chiu dobott, Zimmerman pedig tartotta az utolsó emelést.

"Második legjobb" - mondta Péter és 7-6-4-3-2-t mutatott, ezzel behúzva az óriási kasszát.

A jelenlegi állás:
Raphael Zimmerman: 850,000
Gelencsér Péter: 690,000
Don Mcnamara: 480,000
David Chiu: 172,000


6:05
Chiu kipottyant, Gelencsér viszont sajnos visszaesett, bár nemrég nyert egy partit Zimmerman ellen J-8-5-3-2-vel, ellenfele magasabb bubija ellen. A játékosok most 1 órás vacsoraszünetre mennek, mi pedig igyekszünk ébren maradni az egész éjszakás WSOP-virrasztás után is a verseny végéig.

A zsetonállások:
Raphael Zimmerman: 825,000
Don Mcnamara: 808,000
Gelencsér Péter: 560,000


7:05
A játékosok visszatértek a szünetről és megkezdődött a 23. szint. A vakok: 10-20, az emelés limitek 20-40 ezresek.


7:23
Gelencsér ismét second nuts-szal vitt egy 200 ezres kasszát McNamara-tól, majd Zimmerman-nal keveredett partiba.

Zimmerman a gombról emelt, Peti tartott, majd mindketten kettőt cseréltek. Gelencsér hívott, majd megadta ellenfele visszaemelését, és egyet-egyet húztak. A végén Zimmerman hívott, és nem kért lapot, Iteo érezte, hogy bajban van, ezért újabb kártyáért nyúlt. Szerencséje lett, 8-7-6-4-2-re javult és behúzta a kasszát.


7:32
Péter ismét nagyon szerencsés volt. Zimmerman már flop előtt visszahívott rá, majd végighívta a partit, Gelencsér kettőt, kettőt, majd egyet cserélt, miközben adogatott, ám az utolsó körben visszakínálta ellenfelét, majd 7-6-5-4-2-vel vitte a potot.

Az állás:
Raphael Zimmerman: 890,000
Gelencsér Péter: 800,000
Don Mcnamara: 600,000


7:38
Úgy tűnik most minden bejön. Iteo három cserével nyitott, a végére azonban 7-5-4-3-2-t fordított McNamara ellen.  Eközben az asztalhoz hozták a karkötőt.


7:45
A külföldi tudósítók szavaival élve, Gelencsér-showt látunk. Ezúttal Zimmermannal dobatott az utolsó körben, és ezzel a kasszával át is vette a vezetést.

A zsetonok:
Gelencsér Péter: 940,000
Raphael Zimmerman: 800,000
Don Mcnamara: 420,000


7:51
Gelencsér nem hagyja élni asztaltársait. Egy kisebb potban, McNamara-val kerültek mutatásig, Don pedig utolsó húzása után bejelentette: "Ász." Péter szótlanul intett egyet neki, hogy mutassa meg a kezét, amiből többen arra következtettek, hogy Peti szintén ásszal ül, és a második legmagasabb lapra kíváncsi.

Valójában azonban bubi magast mutatott. Hogy mire volt mégis jó a látszólag goromba, slowroll-gyanús gesztus? Információszerzés, az ellenfelek őszintén tartása és az "asztalkapitány"-szerep fenntartása. Talán egyértelmű dolgok ezek, de igazán dicséretes, hogy Peti még ezekben a percekben, fáradtan és idegesen is képes koncentrálni rájuk.


7:58
A magyar különítmény ezúttal is bizonyít. Mikor McNamara vagy Zimmerman húz be egy kasszát, egészen csöndes a Rio, viszont Peti diadala esetén óriási ováció és tapsvihar tör ki, holott mindössze 10 fős a hazai szurkolótábor.


8:05
Iteo 8-7-6-x-x-el bukott jókora potot Zimmerman 8-7-5-x-x-e ellen. Most egészen kiegyenlítettek a zsetonkészletek, de Peti azért még vezet.


8:13
Sok-sok visszahívással teli partiban kényszerült dobni az utolsó utcán Péter Zimmerman ellen.

A jelenlegi zsetonállás:
Raphael Zimmerman: 1,090,000
Gelencsér Péter: 560,000
Don Mcnamara: 532,500


8:34
McNamarra már csak nagyjából 100 ezer zsetonnal ült, mikor partiba bonyolódott Gelencsérrel. Péter a gombról hívott nagyvakjára, és mindketten három lapot kértek.

"Azt hiszem komoly hátrányban vagyok, ha ő is hármat cserél." - mondta Don, Peti korábbi szériájára utalva.

A zsetonok természetesen bekerültek a következő utcákon, McNamara pedig bubi magast, Péter 9-8-5-3-2-t fordított. Don a harmadik helyért 73,803 dollárt vihet haza.

Jöhet a heads-up!


8:40
Zsetonállás a párbaj előtt:
Raphael Zimmerman: 1,390,000
Gelencsér Péter: 720,000


8:48
Peti közel egyenlített. 8-6-x-x-x-et mutatott Zimmerman 9-7-x-x-x-e ellen, aki különös módon a második körben még passzolt, az utolsóban viszont mégiscsak kért lapot.

Az állás:
Raphael Zimmerman: 1,275,000
Gelencsér Péter: 1,000,000


8:52
Hívás, emelés, visszahívás az utolsó utcán, Gelencsér pedig a lehető legjobb lapot fordítja: 7-5-4-3-2.


9:12
Zsetonkészletek:
Gelencsér Péter: 1,795,000
Raphael Zimmerman: 410,000


9:38

A szünet után alig két leosztásra volt szükség, hogy véget érjen a WSOP 7. eventje. Zimmerman az elsőben elvesztette zsetonjai nagyrészét, így a másodikban már a második húzásnál all-in került.

Gelencsér tartott, mire ellenfele megkérdezte:
- Mit kell megvernem?
- Kilences-hetes magasom van. - válaszolta Péter
- Oh, annál még lehetek jobb. - derült fel Raphael arca, miközben 8-6-5-3-at mutatott, úgy, hogy éppen a mindent eldöntő húzáshoz készülődött.



Zsetonok, útlevél... miért is indultam? Ja igen, a karkötő!


Szerencsétlenségére nem hetes,négyes, vagy kettesttalált, így Gelencsér Péter megszerezte a második magyar karkötőt, és az első helyért járó több, mint 40 millió forintot (180,730 dollár). Gratulálunk!


Dobogós profik


Ma több tornán, csak dobogó jutott az igazán ismert neveknek. Dan Heimiller 2., Ylon Schwartz a 3. lett az 1500 dolláros Omahán, a karkötőt végül Michael Chow viheti haza.

A 6-os eventen Tom Dwan nélkül is sztárokkal színezett döntő asztal alakult ki. Az 5000 dolláros No Limit Shootout fináléjában Nicolas Levi és Neil Channing is harcba szállt a vébécímért.

Egyik angolnak sem jött ki azonban a lépés, és bár Channing short stackből is heads up-ig menetelt, a végén Joshua Tieman örülhetett. Az amerikai 441 ezer dollárt vihet el a karkötő mellett, míg Channingnek egy újabb második hellyel és 273 ezer dollárral kell vigasztalódnia.


Bansinak megint bejött


Praz Bansi a WSOP 5. eventjén megszerezte második bracelet-jét. Az angol profi tavalyi WSOPE döntő asztala óta folyamatosan remek formában játszik, ami ezúttal szerencsével is párosult.


Praz Bansi második karkötője


Néhány szerencsés pénzfeldobás és egy-két cooler legalábbis biztosan kell ahhoz, hogy valaki 2091 embert megelőzve érjen a csúcsra. Bansi az 1500 dolláros No Limit Hold'em 321 ezer dollárt nyert.



DeluxePóker a Facebook-on

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Értékelje a cikket:

Korábbi cikkek

Hozzászólások - 6 hozzászólás

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma?

Hozzászólások - 6 hozzászólás

Agen togel 2018. február 04. vasárnap, 20:46

Ayuk Buruan Daftar Diri Anda Di Armanitogel Dan Sekarang Sudah Ada Promo Bonus Deposit Di Armanitogel 10%, Tunggu Apalagi.
Ayo Gabung Bersama kami Agen Togel Terpercaya

Agen Togel
Bandar Togel
Daftar Togel

Agen Poker 2017. augusztus 11. péntek, 23:55

Terima kasih Informasinya gan , Sangat Membantu dan di tunggu artikel berikutnya^^


bandarq
Agen Poker
Poker Uang Asli

Robi 2010. június 22. kedd, 19:25

Ez az Ivey !!! Tudtam! Megvan az első :) Ha jól emlékszem 2-t jósoltam Iveynak, ezen a WSOP-n :)De persze sokszor közel is állt, hogy ez már meglegyen, sebaj az első megvan, de hol van még a vége ;)