Main Event: utolsó nap

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Végre eldőlt, kik jutottak a novemberi döntőbe. A Main Event utolsó napja.



Durrrr csak második



Bár a Durrrrr-féle karkötő-fogadások pontos tétjeit nem ismerjük, egészen biztosak lehetünk benne, hogy a 11. event 614 ezer dolláros első díjánál jóval több forog kockán.



Tom "durrrrr" Dwan a WSOP 11. eventjén


Tom Dwan tulajdonképpen minden területen bizonyított már, a WSOP-n azonban eddig csak döntő asztalokat tudott felmutatni. Talán eddigi világbajnoki eredménytelenségének is köszönhető, hogy Phil Ivey tavalyi példáját követve, ő is barátságos oddsokkal kínálta meg a nagy pénzű játékostársakat, akik jó eséllyel e pillanatban is dollárszázezreik miatt aggódnak.

Durrrr ugyanis 2557 indulót túlélve, már csak 4 kiesőnyire jár élete első karkötőjétől. Így a kis tétű "donkament"-nek induló megmérettetés, a WSOP egyik legemlékezetesebb és legdrágább versenyévé nőheti ki magát.

Külön érdekesség, hogy az óriási felhajtás és feszültség ellenére, Dwan nem hanyagolta el többi versenyét sem. A 11-es event vacsoraszünetében a nyugodt étkezés helyett a tornával párhuzamosan zajló, 10 000 dolláros Seven Card Stud Hi/Low-t választotta.

Talán nem meglepő: alig egy óra alatt átlag fölé küzdötte magát, majd néhány falat után visszaült a No Limit Hold'em arénába.



Dwan: "Nyerni akarok. Semmi másra nem tudok gondolni."
 

7:05
A jelenlegi állás 25000/50000-es vakoknál 5000-es ante mellett:

Austin McCormick: 3,000,000
Tom Dwan: 2,850,000
Simon Watt: 2,500,000
David Randall: 2,200,000
Jason Young: 1,695,000
 

7:42
Jason Young 105 ezerig hívott első beszélőből, McCormick sokáig gondolkodotta gombon, ám végül dobott, Randall azonban all-int jelentett. Young azonnal betolta maradék 965 ezrét, ám hamar kiderült, -jével, David -je ellen mindössze 3 jója maradt.

Young végül az ötödik helyen 142 ezer dollárral gazdagabban távozott.


7:46
A zsetonállás:

David Randall: 4,500,000
Simon Watt: 3,100,000
Tom Dwan: 2,800,000
Austin McCormick: 1,550,000


7:51
McCormick 120 ezerre hívott a cutoffról, Randall pedig 280 ezerig tolta vissza osztópozícióból. A vakok dobtak, Austin pedig hirtelen all-int jelentett. Randall különösebb gondolkodás nélkül tartott, mire kiderült, ezúttal is dominálja ellenfelét.

David -t, míg ellenfele -t fordított. A flop nem segített McCormick-on, így a negyedik helyen búcsúzott. 195 ezer dollárt nyert.


8:00
David Randall irányítja az asztalt. Több riverig jutó kasszában is dobatott ellenfeleivel. Dwan láthatóan frusztrált emiatt.

David Randall: 6,420,000
Simon Watt: 3,500,000
Tom Dwan: 1,900,000


8:40
Nincs igazán említésre méltó leosztás. Randall továbbra is az asztal kapitánya, Watt még csak-csak erőlködik, Dwan azonban mindössze egyetlen vakkört tudott behúzni az elmúlt 40 percben.

Az állás:
David Randall: 7,195,000
Simon Watt: 3,285,000
Tom Dwan: 1,065,000


9:02
Randall gombról hívott 150 ezerig, Dwan nagyvakból adott meg. Randall 225 ezret tolt középre a flopon, amit durrrr hosszas gondolkodás után, szintén tartott. A turnön érkezett, amit mindkét játékos elpasszolt, majd az riveren Dwan vette át a kezdeményezést egy 325 ezres emeléssel.

Randal megadott, mire Tom -t fordított, ami végül elégnek bizonyult. Hogy defenzív hívás, vagy valuebet volt durrrr utolsó akciója, talán már sosem tudjuk meg. A Full Tilt pro mindenesetre láthatóan kicsit összeszedte magát, jelenleg 2,4 milliónál jár.


9:32
Randall 200 ezret hívott osztópozícióból a már 40/80 ezresre nőtt vakokra, mire Watts -el 590-ig tolt vissza. Dwan dobott, Randall pedig - bízva benne, hogy Simon nem igazán akarja kockára tenni versenyét, míg a short stack Dwan ki nem esik - all-int jelentett.

Watts nem sokat húzta az időd, tartott és felfordította lapjait, feltehetően egy coinflip reményében, ellenfele azonban csak egy -t tudott mutatni.

A jobb lap kitartott, Watts pedig a torna eddigi legnagyobb kasszáját behúzva átvette a vezetést:

Simon Watt: 6,900,000
David Randall: 2,950,000
Tom Dwan: 1,560,000


10:24
Dwan kisvakról limpelt majd végighívta a kasszát, a végén all-int tolva a közel azonos zsetonkupaccal ülő ellenfelére. Randall közel 15 percig gondolkodott, majd a versenybíró rákérte az órát és végül dobottnak nyilvánították a kezét.

Az elhúzódó végjáték miatt, negyed órás szünetet rendeltek el, hátha felfrissülnek kicsit a játékosok és pörgősebb lesz a folytatás.

Az állás:
Simon Watt: 7,205,000
Tom Dwan: 2,990,000
David Randall: 1,350,000


10:45

Dwan dobott a gombról, Randall azonnal all-int jelentett 1 milliójával kisvakról, amit Watts -vel adott meg. A shot stack remek szituációban találta magát a duplázáshoz, Randall -a azonban nem tartott ki, mikor a turnön feltűnt egy -es.

David Randall az egykori éllovas, 3. helyen, 270 ezer dollárral gazdagabban búcsúzott.

Johnatan Aguiar túlzóan 50 millióról beszél, de a legtöbb tipp szerint, nagyjából 10-15 millió dollár lehet Dwan profitja, ha nyer

11:00
10 percnyi heads up után jól látszik, hogy itt ma még bármi megtörténhet. Ha hinni lehet a folyosói híreszteléseknek, jó 15 millió dollár lehet a tét.

Nagyjából ekkora profitra számíthat Dwan mindazoktól, akik a karkötőért folyó küzdelemben ellene fogadtak az idei világbajnoki sorozatban, és akkor a 614 ezer dolláros első díjat még nem is számoltuk. Nem vitás, ez durrrr eddigi legfontosabb párbaja.


11:05
Simon Watt: 8,560,000
Tom Dwan: 2,985,000


11:20
Simon Watt: 8,370,000
Tom Dwan: 3,175,000


11:35
Új vakszint kezdődött meg, könnyen lehet, hogy az utolsó: 15 ezres ante, a kis- és nagyvak 60, illetve 120 ezer. A stackek:

Simon Watt: 8,545,000
Tom Dwan: 3,000,000


12:05
A jókora vakok miatt kevés játéklehetőség maradt a fináléra, és a végkifejlet sem a rajongók elvárásai szerint alakult. Dwan -el tolta be maradék 1,65 millióját, amit a -el ülő Watt el is fogadott.

A 3 out egyike sem tűnt fel, Dwan pedig rögtön az utolsó kártya fordításakor a versenyigazgatóhoz fordult: "Összeszedhetem holnap is a cuccom, ugye?" - távozott hirtelen, alig várva meg annak bólintását.

Dwan 2561 embert előzött meg, papíron 382 ezer dollárt nyert, de aligha lesz dühösebb ember nála ma a WSOP-n. Az első hely dollármilliókat és a hőn áhított vébécímet jelenthette volna, a második csak adósság és egy újabb "majdnem" lesz durrrr emlékei között.



Gelencsér a 23.


Nem sikerült a duplázás Gelencsérnek az 1500 dolláros 2-7 Lowball versenyén. Iteo szépen menetelt előre, ám a nap közepén elvesztette zsetonjai jelentős részét egy többszereplős all-inben, ahol ellenfelei erődemonstrációja miatt, két cserére is kényszerült.

Az utolsó partiban David "Chino" Rheem nyitott 3200-ig első beszélőből, mire Gelencsér azonnal all-in ment 25000-es stackjével. Rheem megadott és nem húzott 10-9-8-6-2-jére.

Peti 9-4-3-2-vel cserélt, de szerencsétlenségére dáma érkezett, így 23. helyen, 2943 dollárral gazdagabban távozott.



DeluxePóker a Facebook-on

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Értékelje a cikket:

Korábbi cikkek

Hozzászólások - 6 hozzászólás

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma?

Hozzászólások - 6 hozzászólás

Agen togel 2018. február 04. vasárnap, 20:46

Ayuk Buruan Daftar Diri Anda Di Armanitogel Dan Sekarang Sudah Ada Promo Bonus Deposit Di Armanitogel 10%, Tunggu Apalagi.
Ayo Gabung Bersama kami Agen Togel Terpercaya

Agen Togel
Bandar Togel
Daftar Togel

Agen Poker 2017. augusztus 11. péntek, 23:55

Terima kasih Informasinya gan , Sangat Membantu dan di tunggu artikel berikutnya^^


bandarq
Agen Poker
Poker Uang Asli

Robi 2010. június 22. kedd, 19:25

Ez az Ivey !!! Tudtam! Megvan az első :) Ha jól emlékszem 2-t jósoltam Iveynak, ezen a WSOP-n :)De persze sokszor közel is állt, hogy ez már meglegyen, sebaj az első megvan, de hol van még a vége ;)