Tévében szeretik a végjátékra redukálni a pókerműsorok tematikáját, hátha így több az izgalom. A PKR műsora az élvonalban.
A párbaj-versenyek szokásos rendszerében zajlik a PKR Heads Up Grand Slam. 32 versenyző fizeti be a 10 000 font nevezési díjat, így 320 000 font összdíjazásért játszanak, 16 asztalon.

Párbaj osztóval
A tévében nyolc részben adásba kerülő brit verseny 2009-es kiadásának végső győztese Vladimir 'Beyne‘Geshkenbein volt, egy 20 éves máltai játékos.
Izgalmas győzelme után boldogan nyilatkozott: "a hangulat szuper volt, volt egy ingyenes bár és mindenki nagyon barátságos volt. Az emberek is jó fejek voltak, a legtöbbjüket már ismertem a korábbi eventekről" - mondta a döntő pillanat után, majd jelezte, a nyeremény legalább felét sörre fogja fordítani.
Sok ismert név feltűnt a párbajozók között: Ivan Demidov, Tom "durrr" Dwan, Peter Eastgate, Ilari Sahamies, Phil Laak, Jennifer Tilly és Annette 'Annette_15' Obrestad, valamint második, akik mind kiestek a torna első fordulójában.
Az új epizód első küzdelme
Az új műsor január 12-ével látható a brit SKY csatornán, valamint a PKR pókerterem saját online tévéjében is.
A versenyző párosok:
Luke 'Full Flush' Schwartz vs. (a WCOOP-bajnok) Yevgeniy Timoshenko
Tom 'Durrrr' Dwan vs. John Duthie
(a WSOPE-bajnok) Annette Obrestad vs. Ian Frazer
Sammy 'Any Two' George vs. (az EPT Dortmund győztese) Sandra Naujoks
Lex Veldhuis vs. Nam Le















