2009-ben itthon is minden korábbinál nagyobb figyelmet kapott a pókervébé. Jövőre ebben az időszakban kezd el csúcsra járatódni világszerte a pókerláz.
"Nem igazán érdekeltek a karkötők, kettőt asszem át sem vettem" - a tízszeres WSOP-karkötős legenda, Doyle Brunson nyilatkozott így a régi időkről.
Ideje megnyitni az új naptárt
A WSOP-karriert jóval később kezdő Phil Gordon viszont 2002-ben közölte: "Mindennél jobban akarom azt a karkötőt!". Sőt, amikor a szépséges Jennifer Tilly 2005-ben karkötőt nyert a női tornán, egyenesen úgy vélte "ez jobb, mint az Oscar!".
2009-ben a WSOP történéseiből hír lett, szerte a világon. Tévében, rádióban és a weben is a sporthírek kiemeltjei között jelentek meg a pókerbajnokság eseményei.
Így lett ez Magyarországon is, ahol Traply "Bélabácsi" Péter WSOP-karkötője miatt érte el szélesebb tömegek ingerküszöbét, hogy "van magyar póker". A 22 éves fiatalember az utóbbi évek egyik legnépszerűbb, és most már kétség kívül, legsikeresebb hazai pókerese.
A korábbiaknál is nagyobb?
Még idén bejelentették a szervezők, mikor indul majd útjára a következő "őrület" 2010-ben. A 41. WSOP főbb dátumai a következők:
A versenyek 2010. május 27. és július 17. között zajlanak, a main event július 5-én indul. Szünet csak július 4-én lesz, ezt a napot a főversenyre pályázók szatelit-küzdelmeinek tartják fenn.
Az első verseny egy $50,000 buyinnal induló bajnokság lesz, az első négy napban Limit Hold’em, Omaha Hi-Low Split-8 or Better, Seven Card Razz, Seven Card Stud, Seven Card Stud Hi-Low Split-8 or Better, No-Limit Hold’em, Pot-Limit Omaha és 2-7 Triple Draw Lowball megmérettetések is indulnak.
A main event legjobbjai jövőre is (a már ismert szisztéma szerint) szünetet tartanak majd, és Novemberi Kilencekként 2010. november 6-9. között döntik a legrangosabb verseny eredményét.
Ha már megvették/megkapták a 2010-es naptárt, ideje rögzíteni néhány fontos dátumot!















