Egy legenda távozik, elsősorban persze a pókerszerető közönség számára. Las Vegas ikonikus színhelye kénytelen bezárni.
A World Series of Poker első éveiben szinte kizárólag a texasi játékosok domináltak, nagyon kevés "külsős" tudott komoly eredményt elérni az akkori pókervilágban.
A Binion's korábban
A WSOP néven ismert világverseny 1968-ban kezdte meg világhódító útját, egy San Antonio-i vállalkozó, Tom Moore kezdeményezésére.
Az első bajnokságra - amely akkor még csupán egy egyszerű meghívásos verseny volt - a renói Holiday Hotelben került sor, s egy Crandell Addington nevű játékos győzedelmeskedett rajta.
A különböző versenyszámokat felvonultató rendezvény ötlete azonban a Las Vegas-i kaszinótulajdonos és pókerjátékos Benny Binion nevéhez fűződik.
Az ő kaszinójában, a Horseshoe-ban tartották 1970-ben az első olyan WSOP-t, amelyen már többféle pókerváltozat játékosai számára rendeztek versenyeket.
Az 1974-es WSOP helyszíne is a Binion's Horseshoe kaszinó volt, a főverseny mellett 1974-ben öt mellékversenyt rendeztek meg, kettővel kevesebbet, mint egy évvel azelőtt.
A legnagyobb érdeklődést ezúttal is a hétlapos Razz verseny váltotta ki, ahova 25-en fizették be az $1,000-os nevezési díjat. A versenyt végül Casella nyerte meg, aki a $10,000-os Hétlapos Stud eseményen is diadalmaskodott.
A mai Binion's
A "Nagy Öreg" Johhny Moss, igazán ismerté a Nicholas Andreas Dandolos - más néven "Nick a Görög" - ellen játszott öt hónapig elhúzódó kártyapartijával vált. A Binion család kaszinójában tartott párbaj alatt dollármilliók cseréltek gazdát, Vegas két legjobbnak tartott kártyása között, amelynek végén Moss ellenfele maradt végül alul.
A fenti momentumok is jól mutatják, milyen fontos hagyományos helyszíne a póker történetének a vegasi Binion's: szállodája és kaszinója egyaránt.
A legfrissebb hírek szerint bajban a legenda, hiszen bejelentette dolgozóinak, hogy a Binion's szállodáját év végén bezárják. Ennek oka, hogy elfogyott a működtetésre fordítható pénz. A kaszinó és a hozzá tartozó étterem tovább tud üzemelni, reméljük még hosszú ideig!















