Az új Phil Ivey-nak mondja magát, a legtöbben mégis csak nagypofájú botrányhősként tekintenek rá. Milyen az igazi Luke Schwartz?
Ahogy minden nagy nyilvánosság előtt zajló sport vagy játék, a póker is tele van jó- és rosszfiúkkal, hideg fejű példaképekkel, és harsányabb, megosztó figurákkal.

Luke _FullFlush1_ Schwartz
Nincs azon mit csodálkozni, hogy utóbbiak kapják a legnagyobb figyelmet, ezért az embernek gyakran az az érzése támad, már-már szándékosan botránkoztatják meg a közönséget, hátha ezáltal meglévő erényeik is kellő publicitást kaphatnak.
Közéjük tartozik az év elején feltűnő Luke Schwartz is, aki online azonosítója után, _FullFlush1_ néven került be a köztudatba. Az angol fiatalember már régóta pókerezik, az utóbbi időben azonban megdöbbentő sikereket ért el. Mégsem elsősorban erről, sokkal inkább balhéjai után vált ismertté.
A legnagyobb tétű készpénzes partikban játszó Luke-ról egy év alatt is számtalan lesújtó vélemény látott már napvilágot. Arrogáns, lekezelő, pökhendi, sértődékeny, ráadásul folyton beszól asztaltársainak - állítják többen, méghozzá koránt sem alaptalanul.
Fullflush1 tényleg rendszeresen túllépte a profi pókerben, nem egyszer pedig még az amatőr játékokban elviselhető tűréshatárt is. Káromkodott, sértegetett, egy ízben az EPT-n VIP-sztátuszára hivatkozva pedig még szendvicseket is lopott.
Nem csak az EPT-ről, de az angol kaszinók jó részéből is kitiltották. Ő mégis állítja, csak különböző - ahogy ő fejezi ki magát - geekektől és nerdektől érkező provokációkra reagált, illetve az őt szerinte megillető tiszteletet hiányolta, amúgy tud ő udvarias is lenni.
A különös, nem a profik közé való viselkedés aztán számos találgatáshoz vezetett, sokan úgy gondolták, lehetetlen, hogy egy ilyen vitakultúrával rendelkező, és önuralom-problémákkal küzdő alak megállhatja a helyét a legjobbak között.
Az online póker koronázatlan királya, Tom "durrrr" Dwan és Ilaari "Ziigmund" Sahamies közti chat tanulsága szerint, Dwan például "25/50 dollárra való" játékosnak tartja, aki mindössze remek szériáival és hirtelen rablóhadjáratokkal (hit and run) alapozta meg a legmagasabb téthez szükséges pókertőkéjét, és valószínűleg hamarosan elveszti majd mindenét.

Dwan és Sahamies Schwartz-ról beszélgetnek
Nemrégiben megnyerte a Full Tilt Late Night Poker egyik selejtezőjét, amivel rögtön a shootout rendszerű torna döntőjébe jutott. A közelmúltban pedig a Party Poker Wolrd Open V-ös szériájában húzta be saját asztalát, ahol szintén neves ellenfelek ellen kellett diadalmaskodnia.
Utóbbi eseményen a Jesse May mellett vendég-kommentárkodó Phil Laak például egyenesen zseniálisnak titulálta bizonyos húzásait, és a felvételeket nézve nem is igazán találhatunk komolyabb hibát a játékában. Ügyes helyzetfelismerési képességét és remek megoldásait viszont könnyedén kiszúrhatjuk.
A kritikusokat mégis csak nehéz elhallgattatni, a nagyképű, amerikaiak számára affektálónak ható angol akcentussal előadott nyilatkozatai ugyanis ideális céltáblát biztosítanak a kritizálásra éhes railbird-öknek.
Egy "rajongó" például rendszeresen jelentkező ál-videóblogot vezet FullFlush1 nevében, amiben ügyesen személyesíti meg Schwartz megosztó modorát.
FullFlush1 ál-videóblogja
Hogy csak a nyilvánosságra, és tévés meghívásokra vágyó szerencsés játékos, vagy valóban az - ahogy magát gyakran emlegeti - új Phil Ivey első vitatható lépéseit láthatjuk, nehéz lenne eldönteni. De, még ha csak egy újabb botrányhősről is van szó, akkor sem veheti a póker világ félvállról a túlzott önimádat teljesítményfokozó erejét.
Negreanu szerint például kifejezetten jót tesz a nagy tétű játékoknak, ha van egy-két nehezen belőhető, idegesítő figura, de ki tudja, lehet, hogy Luke Schwartz, az angolok válasza Phil Hellmuth-ra? Ez esetben, pedig még biztosan sokat fogunk hallani róla.















