Az ESPN színvonalas közvetítése a pókervébé döntőjéről nem tudott elég nézőtt vonzani a képernyők elé.
Biztosan vannak olyanok, akiknek már a könyökén jön ki a 2009-es WSOP döntő felvonása, az ESPN idei utolsó közvetítése azonban még az ő tetszésüket is minden bizonnyal elnyerte.

Gyűlik néhány sötét felhő
Dicséret illeti a készítőket egyrészt már azért is, hogy az előzetesen felvehető interjúkat és visheket leszámítva mindössze két nap alatt összehozták a többihez hasonló, magas színvonalú epizódokat.
A gyors és minden igényt kielégítő fináléval még az élő tudósítást követő veteránok is újraélhetik a verseny semmihez sem fogható izgalmát, az eddig csak találgatott lapokkal vívott partik pedig még a döntő forgatókönyvét kívülről fújóknak is okoznak majd meglepetéseket.
Kérdés persze, meddig növelhető egy pókerközvetítés nézettsége, meg tud-e szólítani a játék újabb, korábban nem érdeklődő nézőket.
Váratlan eredményeket hozott az az ESPN nézettségét publikáló cég: a számok szerint a 21 éves, új pókerbajnok Joe Cada történelmi sikerét 2,1 millió amerikai néző követte élőben az említett sportcsatornán.
Az ESPN műsorai közt továbbra is kifejezetten jónak számító adat elmarad a 2008-as nézettségtőll, hiszen akkor 2,36 millióan figyelték a szintén ifjú Peter Eastgate diadalát a WSOP Main Event legutolsó asztalánál.
A Final Table közvetítése
Azért csalódás mégis az enyhe visszaesés, mert öbbek közt a világsztár Phil Ivey jelenlététől, az intenzív marketingtől és az asztalál ülő több érdekes karakter miatt is, a korábbiaknál többet vártak a készítők.















