Demján Sándor a 9. helyről várta a WSOPE negyedik napját. A harmadik nap és a 9,2 milliós menetelés története.
Az utolsó partik
20:05
Demján nagyot blöffölt, majd kiesett
Demján nagyon beindult, a nemrég még 190 000-el álló amatőr rövid idő alatt 480 000-re küzdötte fel magát, az imént pedig ismét James Akenhead-del került összetűzésbe.
A novemberi vébé-döntőre is hivatalos Akenhead visszaemelt flop előtt, Demján pedig ambíciózus, ám igencsak megkérdőjelezhető megadással válaszolt. Az asztalra ![]()
![]()
érkezett, Demján passzolt, majd megadta ellenfele 38 000-es folytatólagos emelését.
A
turnön mindketten passzoltak, majd a
riveren Demján 130 000-el igyekezett megvásárolni a kasszát. Akenhead nehezen határozta el magát, ám végül kihátrált a sziutációból, Demján azonban könyörtelenül az orra alá dörgölte blöffjét: ![]()
-ot mutatott.
Nem sokkal ezt követően, Praz Bansi hívását adta meg nagyvakból. A flopon ![]()
![]()
érkezett, majd a
és
lapok után, a játékosok egészen a riverig passzoltak. Ekkor Demján hirtelen all-int jelentett, mire ellenfele visszakérdezett: "Megmondanád mennyi?"
Alighogy számolásra került a sor, Bansi megadott, majd ![]()
-ával ász magas sort fordított a magyar ![]()
-jával szemben. Demján kissé hideg modorban ugyan, de sok szerencsét kívánt kiejtőjének.
Demján végül a 18. helyen végzett, és 31 198 fonttal, vagyis közel 9,2 millió forinttal gazdagabban távozott.
A 3. nap
Az európai póker-világbajnokság főversenyének harmadik napja után versenyben maradt névsort elnézve, idén sem panaszkodhatnak a pókerrajongók: a játék nagyjai továbbra is esélyesek az év legszínvonalasabb tornájának bajnoki címére.

Az első két elkülönített selejtezőnapon még 334 játékossal útjára induló maraton, tegnapra 92 fős elit mezőnyre olvadt, akik pontban délben ültek ismét asztalhoz, ezúttal már nem csak a túlélés, de a fizetős helyek reményében is.
A jelentős sorozatok legnagyobb tornáin rendre feltűnő Demján Sándor, a nap elején kétszázezres készletével, az előkelő hetedik helyről várta a folytatást, de olyan nevek mellett kellet bizonyítania, mint a a 2007-es H.O.R.S.E-győztes Freddy Deeb, a Traply ellen éppen csak alulmaradó Andrew Lichtenberger, vagy a sorozat első győztese, a 15 éves kora óta pókerező, Anette Obrestad.
A 3. nap több híresség számára is igen jól alakult. A nemrégiben Budapesten járt Doyle Brunson például Hieu La ász-királyai ellen duplázott ászaival, míg a 2004-es WSOP Év Játékosa, Daniel Negrenau a turnön szetté fejlődő, osztott bubijával büntette a flopon már ászt találó Wooka Kim-et.
Voltak persze áldozatai is a gyűjtögetés szellemében eltelt harmadik felvonásnak, így sem Justin Smith, sem az 5000 dolláros Omahát behúzó Jani Vilmunen nem várta meg a vacsoraszünetet.

Az év legerősebb mezőnyéről lévén szó, a fizetős helyek közelsége csöppet sem befolyásolta a profikat, így több ismert név, köztük Amnon Filippi, Lichtenberger és Julian Thew is nem sokkal a buborék előtt távoztak.
A bubbleboy, az utolsó pénz nélkül távozó versenyző, végül az egész verseny alatt remekül álló John Tabatabai lett.
Kiesésével ki is alakult a mai nap, mindössze 36 fős mezőnye, amit a tévés asztalt is megjárt Demján Sándor továbbra is remek esélyekkel, 367 500 zsetonnal, a kilencedik helyről vár.
A döntő asztalig olyan neveken át vezet az út, mint Daniel Negreanu, Doyle Brunson, Ram Vaswani, Liz Lieu, Devilfish, vagy éppen a Novemberi Kilencek short stack-je, James Akenhead.
A jelenlegi zsetonállások:
Matt Hawrilenko: 701 500
Steven Fung: 648 000
Praz Bansi: 471 300
Arnaud Mattern: 469 500
Barry Shulman: 452 500
John Kabbaj: 448 500
Peter Gould: 409 000
Eric Liu: 367 500
Demján Sándor: 367 500
Keith Hawkins: 330 500
Ram Vaswani: 322 000
Daniel Negreanu: 314 500
Chris Bjorin: 306 500
Thomas Bichon: 305 000
Yevgeniy Timoshenko: 285 000
Saar Wilf: 273 500
Teddy Sheringham: 272 500
Andre Akkari: 272 000
Tommy Pavlicek: 266 500
Tony Cousineau: 257 000
Doyle Brunson: 246 500
Christian Harder: 243 000
Craig Burgess: 232 500
Antoine Saout: 202 000
Michael Fosco: 200 500
Liz Lieu: 193 500
Markus Ristola: 157 000
Konstantin Buecherl: 156 500
Steve Zolotow: 156 500
James Akenhead: 153 400
Christian Kruel: 140 000
Jason Mercier: 125 000
Oyvind Riisem: 113 500
Dave Ulliott: 80 000
David Docherty: 71 500
Men "The Master" Nguyen: 63 000


















