Idén először kontinensviadalt is rendeznek az európai póker-világbajnokság főversenye előtt. Amerika és Európa sztár-válogatottjai mérik össze tudásukat.
Már szeptember 17-e óta izzik a levegő a londoni Casino Empire-ben, ahol idén is megrendezésre került a World Series of Poker európai variánsa. A java azonban még csak ezen a hétvégén kezdődik.
Miért szeretjük a WSOPE-t?
A harmadik alkalommal megrendezett versenysorozat minden tekintetben felnőtt a már 40 éve működő nagy testvéréhez, így nyugodtan mondhatjuk, 2007 óta, London a világ második lenívósabb pókertornájának otthona.

A WSOP-hoz fogható hatalmas nyeremények, valamivel kevesebb verseny, és jól válogatott, profi mezőny. Ezzel a recepttel lett az európai póker-világbajnokság a pókerprofik és a sztárokért rajongó nézők igazi Mekkája.
Manapság szinte ez az egyetlen esemény, ahol sok száz nevező után is olyan nevek ülhetnek döntő asztalnál, mint a világbajnoki második helyezett Ivan Demidov, a közönségkedvenc Daniel Negreanu, vagy a végső győztes, John Juanda.
Mire figyeljünk idén?
A többi jó nevű sorozathoz hasonlóan, a WSOPE is évről-évre bővíti saját versenynaptárát, és igyekszik szponzorált celeb-eventekkel, vagy jótékonysági tornákkal követni a nemzetközi trendeket.
A főattrakció, a 6 naposra tervezett Main Event 26-án, szombaton veszi kezdetét, idén először azonban már a korai tornákra is érdemes figyelnünk.
Nagyhatalmak háborúja
Vegyük mindjárt a 25-én, pénteken kezdődő kontinensviadalt, ahol a közvetített pókerrel egyidős földrajzi rivalizálás egy újabb történelmi csatáját izgulhatjuk végig. Volt már persze nem egy nemzeti alapon szervezett különtorna az utóbbi években, ilyen remek kiírással még egyetlen alkalommal sem találkozhattunk.

A Caesar Cup keretein belül, a játék úttörőinek számító amerikai sztárok, az utóbbi évek legjobb európai tehetségeivel csapnak majd össze; és elég egyetlen pillantást vetni a meggyőző névsorra, hogy megállapítsuk, a titánok harca enyhe kifejezés a közelgő viadalra.
Az amerikai csapat
Daniel Negreanu
A csapat kapitánya, 3 világbajnoki cím, két WPT-karkötő tulajdonosa, a 2004-es Év Játékosa, és a tavalyi WSOPE 4. helyezettje.
Phil Ivey
A közismert reklámot idézve: valószínűleg az univerzum legerősebb pókerjátékosa. 7 vébé-cím, 7 WPT döntő asztal, Monte Carlo Million-győzelem, remek EPT-eredmények, és számos többmilliós cashgame kassza áll a sokat próbált veterán háta mögött.
Phil Hellmuth
A világ egyik legeredményesebb versenyjátékosa, 11 WSOP-karkötő, és számos egyéb megtisztelő cím. Az óriáscsecsemő, aki mellesleg játszani is tud.
John Juanda
4 WSOP-cím, köztük a 2008-as WSOPE főversenyének bajnoki karkötője. Az ember, akit nem lehet kihozni a sodrából.
Doyle Brunson
A játék nagy öregje. 10 világbajnoki cím, egy WPT-győzelem, és sok évtizedes tapasztalat. Az amerikai különítmény korelnöke.
Jennifer Harman
A világ legjobb női játékosa. 2 WSOP-karkötő, és dollármilliók a készpénzes asztalokról. Saját bevallása szerint a no limit hold'em a leggyengébb játéka, ennek ellenére azt is mesterien űzi.
Az európai csapat
Anette Obrestad
A norvég pókerzseni, aki már 15 évesen a PokerStars asztalait terrorizálta. A WSOPE első bajnoka.
Peter Eastgate
A dán csodagyerek, aki 19 év után, végre megtörte Phil Hellmuth egyedülálló rekordját, és minden eddigi bajnoknál fiatalabban nyerte meg a Main Event-et. A regnáló világbajnok az utóbbi évek egyetlen igazán elismert címvédője.
Dario Minieri
Az olasz csődör, aki még azelőtt nyert játékospontokból Porschét magának, hogy jogsit szerzett volna. A Harry Potterként csúfolt hiperagresszív játékos minden játéknemben kellemetlen ellenfél.
Bertrand "Elky" Grospellier
Az utóbbi másfél év legsikeresebb játékosa. WPT- és EPT címek, egy világrekord és hihetetlen eltökéltség. Az ex-starcraftes profi az európai csapat legjobb formában lévő játékosa.
Patrik Antonius
A finn ex-modellt mára a világ legfélelmetesebb cashgame-játékosaként tartják számon. Tom Dwan kihívásának eddigi egyetlen szereplője.
Ilari Sahamies
Az online pókeres körökben csak Zigmund-ként ismert játékos egy benzinkutas állásból küzdötte fel magát a világ legjobban kereső készpénzes profijai közé, saját bevallása szerint éppen finn kollégája, Antonius segítségével.
További három hely kiadó még ugyan, de egyelőre úgy néz ki, nem csak a két kontinens legjobbjai, de a különböző iskolák is összecsapnak majd pénteken. A kreatív és agresszív európai fiatalokkal szemben, az amerikai csapatban inkább sokat próbált, szolid játékosokat találunk. Hogy melyik út vezet a győzelemig? Nehéz lenne megtippelni. Egy biztos, izgalmakban nem lesz hiány.















