Doyle Brunson magyarországi látogatása történelmi esemény a hazai pókerélet szempontjából. Az élő legendát nem sokkal érkezése után kérdeztük.
Nemrég Budapestre látogatott Doyle Brunson, a póker világának legismertebb alakja. A 76 éves texasi, a pókerprofik első generációjának képviselője, életében először járt Magyarországon, és már a repülőtéren kisebb tömeg várta a legenda érkezését.

Doyle öt napot töltött hazánkban, és elsősorban a róla elnevezett pókerterem, a Doyle Brunson Pókerklub vendégszeretetét élvezte. Részt vett egy, a tiszteletére rendezett kétnapos tornán, majd a magyarországi nagy halakkal cashgame-ezett. A póker arcának tartott világsztárt a többnapos pókerőrület előtt, nem sokkal érkezése után kérdeztük.
Brunson annak idején kosárlabdázónak készült, ám egy tragikus lábsérülés
kettétörte sportolói karrierjét, edzőként, tanárként és házaló
ügynökként pedig nem igazán vált be. Végül vándorló pókerjátékosnak
állt, és a póker nagy öregjeivel közösen fosztogatták az Államok
kaszinóit.
A Póker Keresztapjaként ismert játékos hosszú pályafutása alatt mindent
megnyert, igazán ismertté azonban '76-'77-es világbajnoki duplája után
vált, mikor a róla elnevezett ![]()
-es kombináció kétszer is Main
Event karkötőt ért számára.

Egy évvel később, megírta a világ első igazi pókerkönyvét, melynek
2004-es folytatásába már barátai is besegítettek. Bár a két Super
System azóta is a legkelendőbb pókeres munka, Doyle állítja, sokba
került neki tudásának megosztása.
A 10 világbajnoki karkötőt szerző texasit budapesti látogatásáról, és a
régi időkről kérdeztük. Kíváncsiak voltunk, mi a véleménye a Hírességek
Csarnokának (Hall of Fame) idei kiválasztási rendszeréről, mellyel ő
maga is gyakran foglalkozik blogjában.
A kissé maradi világlátású legenda pedig még azt is beismerte,
tévedett, mikor azt gondolta, csak ő és cashgame-specialista fia képes
helytállni a legnagyobb tornákon; Pamela lánya azóta rendre leiskolázza
a család férfitagjait.
Doyle a közelgő világbajnoki főversenyről is beszélt, a legtöbb profihoz hasonlóan pedig, kis zsetonkészlete ellenére is Phil Ivey-t tartja esélyesnek.
Akár igaza lesz, akár nem, nincs az a teljesítmény, ami kisebbíthetné Brunson érdemeit. A közvetítésekben gyakran őskövületnek csúfolt texasi, a kezdetektől nyomon követte a póker világának ébredését, és időről-időre részt vállalt annak nagy pillanataiban. Doyle Brunson élő legenda, és örökre a póker egyetlen, igazi arca marad.















