Eltekintve attól, hogy szupercsinos, majdnem két méter magas és professzionális pókeres. Íme további néhány kivétel.
Evelyn Ng Kanadában született 1975-ben, 14 éves korára már abból egészítette ki zsebpénzét, hogy pénzért hívott ki versenyre biliárd-játékosokat.
17 éves korától dolgozott póker- és blackjack-termekben osztóként, így hozta össze a sors Daniel Negreanuval, akinek pókerkarrierje elindulását köszönheti.
Evelyn, a Guitar Hero
21 éves kora után költözött Vegasba, ahol továbbra is osztó volt, de a hangsúly fokozatosan a pókerre terelődött, és a szép cash game nyereményekből fő bevételi forrásai ma is.
2003-ban egy szatelit megnyerésével került be a World Poker Tour Ladies Night döntőjébe, ahol második helyezett lett, megelőzve olyan játékosokat mint Jennifer Harman, Annie Duke vagy Kathy Liebert.
Negreanuval való kapcsolata azóta is mókás, Daniel a blogjában is megemlékezik egy-egy eseményről viszonyukban: "Elmesélek egy történetet: tinédzserkoromban jártam Evelyn Nggel. Jól kijöttünk egymással, aztán veszekedtünk, aztán rendeződtek a dolgok, aztán megint veszekedtünk, aztán beláttuk, hogy jobb lenne ha csak barátok lennénk. Legalábbis azt hittem, hogy beláttuk…".
Később megtudjuk, hogy Ng a közelmúltban olyat tett, amit Daniel azóta sem tud megemészteni, tönkretette az életét:
"Megvette nekem a Rock Band 2 játékot az Xboxomhoz. Evelyn megvette nekem az elme megmérgezőjét, és én utálom magam, amiért annyira imádom ezt a játékot. Gyenge vagy Evelyn!" - zárja sorait az xboxos pókeres, aki bejegyzésének egyébként az "Evelyn Ng tönkretette az életem" címet adta.
A Rawvegas.tv interjúi sorából nem is értjük, hogy hiányozhatott eddig Ng, de a kedves kis anyagból kiderül: amelett, hogy Evelyne különleges, annyira nem is más, mint a többi fiatal.
Szereti a Tetrist, a Guitar Hero-t, lehet hogy lassan ki kell költöznie az albérletéből, a WSOP novemberi kileneceséből pedig Phil Ivey-t tartja a legesélyesebbnek.















