Az évezred pókervébéinek legjobbjai 2.

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Öt éven belül háromszor verekedte át magát a világ legnagyobb pókerversenyének mezőnyén, és jutott a legjobbak közé. Megérdemelten a második.

Három részes összeállításunkban megkíséreljük összegezni a 21. századi pókervébék legjobb teljesítményeit, és ezután felállítani egy képzeletbeli dobogót a legeredményesebb három játékos tiszteletére.


Phil Ivey, válogatásunk második helyezettje


A válogatás során kizárólag a World Series of Poker főversenyén elért teljesítményeket vizsgáljuk, és csak az "újkori" póker történetét vesszük át, amikor is a türelem, a kitartás és nem utolsó sorban a szerencse játszotta a főszerepet.

A Main Eventet az utóbbi években, a számtalan középhaladó tehetség és ismeretlen amatőr részvétele miatt, nem pókerversenyhez, sokkal inkább lottósorsoláshoz hasonlították. Összeállításunk, ha úgy tetszik arra kérdez rá, kinek húzták ki a közelmúltban leggyakrabban a számait?

2. Phil Ivey

A Póker Tiger Woods-a. Ez az egyetlen jelző is elég lenne, hogy leírjuk Phil Ivey legendássá vált pályafutását. A kaliforniai származású Ivey először telemarketinges kollégáival kezdett pókerezni, majd a '90-es évektől hamis személyigazolvánnyal járta Atlantic City zsúfolt kaszinóit.


Ivey "dolgozószobája"


Pókeres kollégái így egészen 21 éves koráig egy fiatal Jerome nevű tehetségről suttogtak a háta mögött. Mint egy interjúban elmondta, nagy megkönnyebbülés volt számára, mikor végre bemutatkozhatott, és a lebukás kockázata nélkül próbálhatott szerencsét a legnagyobb vegasi versenyeken.

Bár mindig is a készpénzes játékok vonzották jobban, 2002-ben három karkötőt is begyűjtött a világbajnokságon, majd a 631 fős Main Eventen is 23. helyen végzett.

2003-ban, 839 fős mezőnynél, válogatásunk előző alakjával, Harringtonnal együtt ült a döntő nap előtt összevont 10 fős asztalhoz, ahol az esélyesnek tartott profi, mindjárt az első leosztásokban távozni kényszerült. Moneymaker nagyobb fullal búcsúztatta a 10. hellyel csalódott Ivey-t.

Moneymaker kiejti Ivey-t a 2003-as Main Eventről



2004-ben hamar kiesett a főversenyről, 2005 azonban ismét az ő éve volt. 5 619 ember asszisztált Joe Hachem bajnoki címéhez, és Ivey még az utolsó előtti napon is az éllovasok között játszott. Könnyen ellavírozhatott volna a döntő asztalig, de ő temrészetesen nyerni akart. Végül néhány túlságosan agressszív húzása miatt, be kellett érnie a 20. hellyel.

5 éven belül 3 komoly menetelés, ehhez hasonló kiegyensúlyozott teljesítményt csak egyetlen ember nyújtott ebben az évezredben. Válogatásunk utolsó részében vele folytatjuk.

(Ivey ma nyerte meg pályafutásának 6. vilgábajnoki karkötőjét.)

DeluxePóker a Facebook-on

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Értékelje a cikket:

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma?

Hozzászólások - 0 hozzászólás