Idén már felcsendült egy nemzeti himnusz az egyik győztes tiszteletére. De vajon lesz-e ebből hagyomány a póker világában?
Érdekes közjáték került az idei World Series of Poker (WSOP) versenyei közé.
Korábban mi is beszámoltunk róla, a kaszinóalkalmazottak számára rendezett hagyományos első versenyt nyerte meg Andrew Cohen. Így ő lett az első WSOP-karkötős 2009-ben, aki ráadásul ünnepélyes keretek között vehette át díját.
Más sportágban már megszokott
Az ünnepség, amelyen a győztes hazájának nemzeti himnuszát - ez esetben az amerikait - is eljátsszák, viszont jelentős keveredést okozott a világversenyen.
A közeli asztaloknál e közben is zajlottak versenyek, az órát nem állították le. Néhány játékos és ott tartózkodó felállt a himnusz hallatán, mások folytatták a játékot, és az osztóknak sem adtak egyértelmű utasítást, mit kell ilyenkor tenniük. Később 3 perccel visszaigazították a verseny óráját.
A $40,000 No Limit tornán küzdők közül Andy Black lett láthatóan ideges a beszámolók szerint, aki megjegyzéseket tett az új ceremóniára, és indulatos szavakkal kifogásolta azt.
Játékostársa Greg Raymer a felől érdeklődött, hogy ha kazah játékos nyeri valamelyik karkötőt, akkor vajon a Borat című filmben hallható [nem igazi] kazah himnuszt játsszák-e.
Mindenki tiszteletben tartja
Az első ceremónia után egyébként a szervezők bemondatták, hogy köszönik minden játékosnak a türelmet, és a hazafias hozzáállást, amiért meg tudták szakítani játékukat. Black asztalánál ez idő alatt is folyt a játék.
A jelek szerint, amikor 1,8 millió dollár forog kockán, akkor csökken a hazafias elhivatottság. Vagy eleve hülyeség-e patetikus-himnuszos díjátadót rendezni, amikor mások küzdenek?
A tanulság levonásával a magunk részéről megvárnánk, amíg a karkötő nyertesének tiszteletére a magyar himnusz csendül fel.















