A Tv2 az amatőröknek szóló pókerműsorok mindhárom kritériumára fittyet hányt. Korda-gagnek erős, blöffnek gyenge.
Körképünk első részét ott hagytuk abba, hogy felcsillant a remény, a sok szakmailag értékelhetetlen külföldi, és egy gyengécske hazai próbálkozás után, a magyar média végre a világ legnépszerűbb játékát megillető erőfeszítéseket tesz a póker képernyőre kerülésének ügyében.

Sajnos az eredmény egyértelműen felemásra sikerült. Bár az eredeti koncepció információink szerint, a Viasat produkciója kapcsán merült fel, adásba mégis a PokerStars által támogatott Tv2-es műsor került korábban.
A világért sem lennénk túl szigorúak, el kell ismerni, hogy tévés szempontból a csatorna szakértői mindent beleadtak. A helyszín, a dramaturgia és a technológia is a remélt színvonalon működött, a probléma a tartalom tökéletes elhanyagolása volt.
A hiba talán nem a döntéshozók, és nem is kizárólag a Korda György Balázs Klári párosban keresendő. Igaz, utóbbiak "szakmailag" még a korábbi teljesítményüket is alulmúlták, de a képernyőre kerülésükért koránt sem őket terheli a felelősség. Gyuri bácsinak elévülhetetlen érdemei vannak a magyar pókeréletben, és ő tökéletesen tisztában van saját kvalitásaival. Kedves, jólelkű ember, aki a lehető legnagyobb profizmussal áll minden számára elfogadható feladathoz, azonban míg továbbra is egyike a legszórakoztatóbb és szimpatikusabb műsorvezetőknek, a szakkommentálással - legyünk őszinték - tökéletesen összeférhetetlen.
Ezt a műsor szellemi atyjainak korábbi szerepléseiből tudniuk kellett volna, ha veszik a fáradtságot, hogy a hangzatos közhely - "a póker népszerű és eladható" - és a versenyképes üzleti modell - "külföldön sport- és szórakoztatócsatornák kínálatában ezek a legnézettebb showk" - mögé látnak.
A külföldi műsorok ugyanis célcsoport szempontjából két kategóriába sorolhatóak, sikerük pedig természetszerűen az elérhető közönséggel magyarázható.
A produkciók egy része a valódi verseny- és készpénzes póker világát mutatják meg. A szcéna legnagyobb tornáit, és exkluzív összecsapásait sugározzák, melyek a pókert rendszeresen, jövedelemkiegészítés vagy megélhetés céljából űző, egyébként valóban óriási tömegeknek szólnak.
Ehhez profi pókeresek és profi, a médiában is dolgozó, de egyébként jellemzően nagy tétű játékban is érdekelt műsorvezetők kellenek. Egy magyar Norman Chad (World Series of Poker, U.S. Poker Championship), Mike Sexton (World Poker Tour) Vicky Coren (European Poker Tour), Ali Nejad (Poker After Dark) vagy egy bőgyatyás Gabe Kaplan (High Stakes Poker).

A Tv2 nyilvánvalóan nem ezt a kategóriát, és nem ezt a célcsoportot szemelte ki. Marad tehát a másik, működő alternatíva(Celebrity Poker Showdown), a póker izgalmas, és érdekes világával operáló, azt a "laikus" tömegek számára népszerűsítő változat.
Mivel a magyar média ezen a téren vagy hat-nyolc éves lemaradásban van, a modell bőven kínál jól másolható példákat és kapaszkodókat. Az összetevők egyszerűek: kell egy csomó ismert ember (aka celeb), egy sziporkázó műsorvezető páros, valamint az elhagyhatatlan didaktikus blokkok.
A Tv2 bizonyos tekintetben mindháromban mellé nyúlt.
A hírességek kapcsán nem igazán hibáztatható, hazai sajátosság, hogy - bár nem szeretnénk senki megbántani - nem ritkán sekélyes és érdektelen celebekkel áldott meg miket az ég. A kereskedelmi televíziózás törvényei szerint, a "bulvárműfaj" szükségszerű, ez azonban eladhatatlan szereplők nélkül. Ha ezek nem állnak kellő számban a rendelkezésükre, kénytelenek maguk felépíteni őket, mégha a teljesítmény nélküli egyneves arcok nem is vonzanak majd ugyanannyi embert.
A másik kettő tényező figyelmen kívül hagyása, viszont már valóban az ő lelkükön szárad. A kommentátor páros alapvetően rossz választás. Bár a szórakoztatófaktorral és ismertséggel nincs probléma, a műsor tartalmi részéhez és annak harmadik magyarázó blokkjához abszolút képtelenek csatlakozni, így jelenlétük megmarad egy méltatlan Korda György-gagnek.
Ebben elég lett volna a színes-szagos ppt-k helyett a józan észre hallgatni. Ugye nem alkalmazunk humorista és táncdalénekes-feleség időjárás jelentőt sem, ha nem képes felolvasni a képernyőn látható információkat, urambocsá', fogalma sincs róla mi az a hidegfront.
A didaktiai faktornak titulált elemre tett próbálkozás innentől pedig veszett fejsze nyele. Hiába írjuk ki a kézrangsort a képernyőre, ha arra nyolcvan százalékban maga a kommentátor cáfol rá, és hiába próbálunk értelmet lehellni a "sztárok" bemondásaiba, ha egyszer láthatólag nem csak ők maguk, de a stúdió környékén senki, kizárólag a nevetésével küszködő osztólány tudja mi folyik az asztal körül.
Így pedig a műsor kétets nevű celebek fogalmatlan zsetontologatásába fullad, ahol sem a játéktudás, sem a tanítás, sem a szórakoztatás nem kap eret. Ez pókerműsornak vállalhatatlan, műsornak értelmetlen. A csatorna nem bűnös, csak hiszékeny.
Bedőltek egy rosszul másolt koncepciónak, ami még blöffnek is gyenge.















