Magyar pókerünnep a PokerStars-on. Fyrtuk 200 milliósra növelte bankrollját, de and217 és Bélabácsi is milliókat nyertek a napokban.
Nemrég beszámoltunk már a székesfehérvári fyrtuk sikeréről, ám a titokzatos hazai játékos ismét hallatott magáról. A mindössze 2004 óta pókerező tehetség ezúttal a további 28 millióval toldotta meg lassan 200 milliósra rúgó bankrollját.

Fyrtuk a Pokerstars.com Sunday Warm-Up nevű 215 dolláros nevezési díjú megatornáján diadalmaskodott, mintegy 115 000 dollárt keresve ezzel. A döntő asztalra honfitársával and217-el együtt jutott, ahol utóbbi, a közel 54 000 dollárt érő harmadik helyen végzett.
A nemrég interjút adó székesfehérvári ász eközben szorgosan szedte áldozatait, hét játékost is ő búcsúztatva a kilenc fős final table-ről. A PokerStars-on csak frtk-ként pókerező magyar végül újabb első hellyel jelezte, néhány hete nem csupán egy újabb szerencsés véletlennek örülhettünk.
A magyar pókerünnepet az ugyanebben a teremben játszó, 109 dolláros visszavásárlós tornán induló Traply "Bélabácsi" Péter sikere koronázta meg, aki szintén gond nélkül húzta be a győzelemért járó, közel 36 000 dollárt.
Mindhármuknak gratulálunk, reméljük sok ehhez hasonló eredményről számolhatunk be a jövőben!















