Remek orosz játékosokkal szinte a póker egész története tele volt, idén azonban először kapott az ország saját bajnokságot is. Elindult a Russian Poker Tour.
Idén januárban, szentpétervári fordulóval indult a Russian Poker Tour, 201 hazai és térségbeli játékos részvételével.
A teljes nyereményalap nagyjából egymillió dollár volt, a verseny győztese körülbelül 10 millió rubelt (mintegy 60 millió forintot) nyert.
A korábban alig ismert fiatal játékos győzelme szerte az orosz médiában figyelmet keltett, a póker népszerűbb, mint valaha.

201 résztvevővel kezdtek
A döntő asztalnál ülő kilenc játékosból hét versenyző volt orosz, közülük is a legkevesebb zsetonnal kezdő Oleg Szuncov lett a végső győztes.
Olyan kicsi zsetonmennyiséggel rendelkezett, hogy 64 000-es stackjét egyszer, kétszer és még egyszer meg kellett dupláznia, hogy az 500 000 zsetonnal ülő moldáv chip-leader Dimitru Gaina stackjét megközelítse.
Eleinte nagyon nehéz helyzetben volt, hiszen a Gaina nagy előnnyel vezette a döntő mezőnyét. Szuncov azonban short stackként kétszer is duplázni tudott a finálé korai szakaszában, miközben több játékos is távozni kényszerült a versenyből
Az utolsó handnél ellenfele a fehérorosz Vadim Markusevszki volt, aki kezében K9-cel allin-t mondott, úgy hogy középen különböző színű 9-6-3-5 volt. Az allin-t Szuncov QQ-val adta meg, a river egy 2-t hozott.

Szuncov (jobbról) és a dámapár
Korábbi orosz sikerek, mint Ivan Demidov remek WSOP-szereplése, rendkívül kedveltté tették az országban a játékot, az eredményes játékosok pedig hirtelen sztárrá váltak hazájukban - tovább növelve a játék népszerűségét az országban.
A Russian Poker Tour következő állomása Moszkvában lesz, a fordulóra májusban kerül majd sor, a buy-in itt tízezer dollár lesz.















