Az Ultimate Bet kilábalt tavalyi csalási ügyéből, de a fő felelős Russ Hamilton eddig nem reagált az őt ért vádakra. Egy riporter megtalálta kérdéseivel a népszerűtlen pókerest.
A tavalyi év egyik legnagyobb online pókerrel kapcsolatos sztorija volt, egy játékosok ezreit érintő csalás, ami az Ultimate Bet és Absolute Poker termeket érintette.
A témával a gazdasági sajtó is foglalkozott, a felháborodás pedig széleskörű volt.
Nagy csalás
Az Absolute Pokert, és testvéroldalát az Ultimate Betet érintő csalássorozat néhány ténye korábban is ismert volt, de a CBS 60 Minutes című riportmagazin és a Washington Post napilap közös oknyomozásáról szóló riport derített fényt az ügy hátterére.

Russ Hamilton, a '94-es WSOP-győztes
A riport az 1994-es WSOP-győztes Russ Hamiltont nevezte meg a húszmillió dolláros csalás egyik fő kitervelőjeként. Ezt állapította meg a felügyeleti jogokat gyakorló Kahnawake Gaming Commission (Kahnawake Játékfelügyelet) jelentése is.
Ők felügyelik, az elvileg egy kanadai indián törzs területén folytatott, így az ország joghatósága által részben kivont szerencsejáték-tevékenységet.
Ő került gyanúba
Hamilton ellen nem nyomoztak, nem emeltek vádat, csalásait is tulajdonképpen a becsületes játékosok leplezték le.
A műsorban elhangzó információk szerint Las Vegas-i "Tournament Players Clubban" él, de a riporter telefonhívására nem válaszolt.
Hamilton az ügyben nem nyilatkozott a CBS-nek, ők akkor nem találták. Ami nem sikerült a nagy tévétársaságnak, sikerült viszont a RawVegas videós stábjának.
Ők a közelmúltban ráleltek a maximálisan elzárkózva élő Hamiltonra.
Megtalálták
Egy egész délután tartó golf-mérkőzés szünetében kérdezi a riporter Hamiltont, aki sem tagadni, sem megerősíteni, de egyáltalán szóba állni sem kíván vele, akármennyire is kiváncsiak lennének véleményére a nézők.
Érdemes megjegyezni, a játékosok közt könnyen észrevehető a hatszoros WSOP-karkötős Layne Flack, aki ezek szerint Russ Hamiltonnak legalábbis golfpartnere.
Bár a videó angol nyelven hallható, Hamilton "válaszai" különösebb fordítást nem igényelnek.
Ironikus azonban a ClubUBT.com napellenző, amit a videón visel az egyébként mostanában mérsékelten kelendő reklámhordozó.















