Éneklés, tévé, WSOP-döntő - így haladt Michelle karrierje egyre a póker irányába. Megírjuk segítenek-e neki a posztó mellett a színészi képességek, és hogy mely testrészeit szponzorálják különböző pókertermek.
Tiffany 1984-ben született, Los Angelesben él, egy szép, romantikus karriertörténet az élete, az apróbb fajtából. Ismert énekes. Néhány éve már rendszeres szereplője tévésorozatoknak, itthonról ismerős lehet ezek közül a Vészhelyzet, vagy a Kés/Alatt címe is.

Énekes is
Bár masszázs-terapeuta képzettsége is van, számunkra érdekesebb lehet, hogy jól pókerezik. A posztó mellett "Hot Chips" a beceneve.
A 2008 júniusában rendezett 54. World Series of Poker döntőn a legnagyobb sajtóvisszhangot egy máshonnan alig ismert játékos, bizony, Tiffany Michelle keltette.
Michelle-t a hírek szerint, Jeff Lisandro és Tony G fizette be a főversenyre, ezért az első napokban az ő vállalkozásuk, a PokerNews logóját viselte.

Aztán szerződést kötött az UltimateBettel is, akik gyakorlatilag a "másik mellét" vették meg, hiszen oda került a logójuk. Nagy vihart kavart a korábbról ismeretlen játékos szponzorációs szerződése, és ennek élénk volt a visszhangja a hírekben és a fórumokon is.
Michelle jutott a legtovább a női játékosok közül, a 17. helyen végzett, 334 534 dollárt nyert, 2000 óta nemének legeredményesebbje. Ennek ellenére, szereplése inkább a célegyenesben nyújtott megkérdőjelezhető akciói miatt maradt emlékezetes, Tiffany ugyanis az ESPN felvételein rendre gorombán, és lekezelően viselkedik.
Egy alkalommal még a póker íratlan szabályait megsértve, úgy kér órát az egyik all-in megadáson gondolkodó játékosra, hogy a partiban sincs. Védőbeszédében a magas vakokra hivatkozik, de a verseny késői szakaszában, ekkora tétnél, 30 másodperc tépelődés után, és ráadásul leosztáson kívülről időlimitet szabni egy játékosnak, egyértelműen ellenséges megnyilvánulás.
Mostanában már rendre úgy nyilatkozik: "Túl sok mindent csinálok! Pókerezek, interjúkra, megbeszélésekre járok és elképzelhető, hogy egy új TV- műsör is folyamatban van".
Megnézésre ajánljuk emlékezetes WSOP-szereplésének egyik legvitathatóbb mozzanatát: híres allin-jét.















