November 11-én eldől ki lesz az idei póker-világbajnok.Esélylatolgatás.
Három hónap szünetet követően, november 11-én végre megtudjuk, ki lesz az idei póker-világbajnok. Többször beszámoltunk már róla, hogy a WSOP Main Event-ek történetében ez az első év, hogy a világbajnokság döntő asztalát, csak a torna előző hat napját követően, három hónap szünet után játszák le.
Ma útjáró induló három részes sorozatunk elsődleges célja, hogy a döntőre kicsit megismerkedjünk a final table kilenc résztvevőjével. Ezen kívül - vállalva a rosszul találgatóknak járó esetleges általános megvetést - igyekszünk a játékosok előlete, eredményei, és a versenyen mutatott teljesítménye alapján megtippelni, várhatóan hol is fognak végezni.
A versenyzőket egyenként, zsetonkészletük szerinti növekvő sorrendben értékeljük, és egy, az aktuális három játékoshoz köthető érdekes videóval zárjuk cikkünket.
9. Kelly Kim, a boldog esélytelen- 2 620 000 zseton
A világbajnokság három hónapos szünete előtti percekben kétség kívül
Kelly Kim tartotta magát a legszerencsésebbnek. Rendkívül kevés
zsetonja ellenére, nem neki kellett távoznia, ám a novemberi kilencek
döntő asztalához azonban már koránt sem ülhet ilyen derűlátóan.
Bármekkora is a már biztosított nyeremény, egy igazi pókerjátékosnak
csakis a torna megnyerése lebeghet a szeme előtt. 900 670 dollárt már
biztosan a zsebében érezhet, de a világbajnoki címhez ilyen közel egy
életben csak egyszer kerül az ember: kötelező a karkötőért küzdeni. Kim
számtalan alkalommal végzett már fizetős helyen, de komolyabb
eredménnyel még nem büszkélkedhet. Ha meg akarja törni az eddigi
sorozatot, korai duplázásra kell majd játszania. Meglepő lenne, ha nem
ő távozna elsőként.
8. Craig Marquis, a megosztó szerencsés - 10 210 000 zseton
Craig Marquis mindössze huszonhárom évesen ért el, minden pókerjátékos
álmainak kapujához. A verseny utolsó óráiban óriási szerencsével
életben maradó Craig, Scott Montgomery mellett, a mezőny talán
legmegosztóbb figurája. A torna egy kritikus partijában - a videón is
látható - ász-dámával bemutatott játékát sokan bírálták, ám a texasi
fiatalember mégis csak ennek a különös leosztásnak köszönheti helyét a
legjobbak között. Egyet értünk bírálóival abban, hogy egy emelést és visszaemelést
követően csak a negyedik hívás (fourth bet) ászokat sugalló erejében
bízhatott, a terítés pedig szinte biztos kiesést ígért. Nem így lett,
végül pont az általa túlhúzott játékos kényszerült távozni. Érzésünk
szerint, a döntő asztalnál már sokkal megfontoltabb játékot láthatunk
tőle. A hetedik hely környékére várjuk.
7. David "Chino" Rheem, az agresszív profi - 10 230 000 zseton
A mezőny messze legismertebb versenyzője, ráadásul elképesztő szériát, és egy idei világbajnoki ötödik helyet tudhat maga mögött. Chino hihetetlen jól olvassa ellenfeleit és eddigi teljesítményével már megkérdőjelezhetetlenül a legnagyobb nevek közé küzdötte magát. Néha túlontúl agresszív stílusa miatt azonban könnyen bajba keveredhet. Bár a helyezésekért járó óriási díjkülönbségeket szinte lehetetlen figyelmen kívül hagyni, ha valakinek, a címért harcoló Chino-nak sikerülhet. Ha képes lesz duplázni, a torna egyértelmű esélyesévé léphet elő, ha viszont nem, győzelemre törekvő, talán kissé türelmetlen játéka miatt könnyen az első kiesők között találhatja magát. Demidov mellett, leginkább neki drukkolunk, de szerencsés fordulattal is csak a harmadik, elhamarkodott támadások esetén, a nyolcadik helyre várjuk.
A kérdéses parti 1:00-tól















