Hogy is volt az EPT? Rövid körkép az első magyarországi póker Eb-ről, ahol a legjobban szereplő magyar, Tóth Zoltán is megszólal. Videóriport.
Szombaton véget ért az első budapesti EPT, amely magyarország eddigi legnagyobb pókerversenye volt. A több állomásból álló európabajnoki rendezvénysorozat budapesti megállója, nyugodtan mondhatjuk, szinte minden téren felnőtt a sok éve házigazdáskodó városok versenyeihez, és a Pokerstars.com European Poker Tour megkövetelt standardjaihoz.
Számok
Több, mint 500 pókerjátékos küzdött itt 5 napon keresztül, az első 56 szerencsés között szétoszló mintegy 2 200 000 euróért. A versenyben indult 73 magyarból 21-en jutottak a második, és a 4-en a harmadik fordulójába, és egyetlen hazai játékos, Tóth Zoltán a döntő asztalhoz.
Nevek
Az esemény számos hazai és világsztár részvételével zajlott, és egyik este, még maga a rendezvénynek otthont adó Las Vegas Casino tulajdonosa, Andy Vajna is tiszteletét tette.
Már a megmérettetés első napján távozni kényszerült néhány titkos, avagy kevésbé titkos esélyesünk, köztük az utóbbi évben fantasztikus eredményeket produkáló Traply "Bélabácsi" Péter, a LAPT győztes, Kwayser "Luigi" Valdemár Ákos vagy a világbajnoki második helyezett Tóth Richárd.
Később kiesett a fiatal profi, Gelencsér "Iteo" Péter, Andrejkovics "Mili" Milán, és az eddigi talán legjobb hazai mérleggel rendelkező, az EPT történelmének fizetési listáján hetedik helyen álló, Kaló Dénes is.
A döntő asztalnál végül csak a hódmezővásárhelyi vállalkozónak, Tóth Zoltánnak szurkolhattunk, aki annak ellenére, hogy éllovasként került a torna célegyenesébe, sajnos már 7.helyen búcsúzni kényszerült.
Interjú Tóth Zoltánnal
Az alábbi videóban, élményeiről kérdeztük:
szólj hozzá: Tóth Zoltán interjú az EPT-ről
Tudósítások
Aki lemaradt volna a verseny legizgalmasabb pillanatairól, visszamenőleg is elolvashatja a Deluxe Póker első nap után készített beszámolóját, és a verseny sajtótájékoztatója alkalmával készült felvételeket, illetve a folyamatos, fordulókra bontott helyszíni tudósításainkat: EPT Budapest percről percre
Interjúk
Akit inkább az eseményen részt vevő hírességek véleménye érdekel, megtekintheti a Deluxe Póker stábja által, a helyszínen készített interjúkat. A hazai pókerélet szereplői közül Majkával, Kaló Dénessel és Tóth Ricsivel beszélgettünk, míg a külföldi szátrok közül Anette Obrestad-ot, Elky-t és Vicky Coren-t kérdeztük.
Körkép
Aki pedig csak egy gyors körképre, vagy rövid nosztalgiára vágyik, megtekintheti rövid összefoglalónkat. Íme néhány percben a Pokerstars.com European Poker Tour első, budapesti fordulója:
szólj hozzá: EPT Budapest: összefoglaló















