A Jézus becenevű, jellegzetes megjelenésű játékos az egyik legismertebb és legsikeresebb profi pókeres. Komoly matematikai háttere nehéz ellenféllé teszi, s szinte tökéletes döntéseket hoz a legszorultabb helyzetekben is.
Chris "Jesus"
Ferguson 1963 április 11-én született Kaliforniában. Már tíz éves korában
forgatta a kártyákat, s édesapjától sokat tanult a játékelméletről is. Egyetemi
tanulmányai során informatikát hallgatott, s PhD-t szerzett a virtuális
hálózatok algoritmusaival kapcsolatos kutatásaiért. Képzettségét a pókerezéshez
is felhasználta, ugyanis számítógépes szimulációkkal próbálta kideríteni, hogy
egy-egy adott versenyhelyzetben melyik a legjobb matematikai döntés, amely
garantálja a hosszútávú eredményességet.
Ferguson valójában ateista, becenevét hosszú hajáról és szakálláról kapta. Meglehetősen csendes játékos, aki gyakran szinte teljes mozdulatlanságba merevedik az asztal mellett, hogy ellenfelei ne tudjanak következtetni a lapjaira. A napszemüveget és a cowboykalapot azért kezdte el hordani, hogy a versenytársak ne az informatika-szakos egyetemistát lássák benne. Később aztán afféle védjegyként ez megmaradt, s manapság sem lehet látni másként.
Szereplése a 2000-es WSOP-n nagy visszhangot váltott ki, amikor a fő asztalnál legyőzte a hosszú ideje profi játékosként tevékenykedő tournament bajnokot, T.J. Cloutier-t, s másfélmillió dollárral lett gazdagabb. Azóta a különböző pókerverseneken több mint hatmillióval egészítette ki bankszámlája egyenlegét. A WSOP versenyein összesen eddig 5 karkötőt gyűjtött be.
Ferguson népszerűségét egyéniségének és a kártyákkal bemutatott trükköknek köszönheti. Az egyik WSOP-közvetítésen bemutatta, hogy mekora erővel tudja eldobni a kártyákat, amelyekkel különböző gyümölcsöket, zöldségeket - banán, répa, sőt még egy dinnye is - vágott ketté. Emellett különböző célokat tűz ki maga elé, egyszer például egy dollárral nevezett az egyik online pókerteremben, s közel fél éves kemény munkával 20 000 dollárig hizlalta nyereményét, hogy bemutassa, a tőke megfelelő kezelésével (bankroll management) milyen sikereket lehet elérni. Egy másik alkalommal pedig egy ingyenes (freeroll) versenyen indult el, s célja az volt, hogy elérje a 10 000 dolláros határt. Ez sikerült is, s Ferguson azóta is növeli a számláját az adott pókeroldalon, egyenlege jelenleg szintén 20 000 dollárnál jár.















