Magyarországon az emberek nagyrésze elégedetlen a munkájával. Az oktatás, különösen a felsőoktatás úgy, ahogy van, el van kicsit szabva. Nem akarok túlságosan offolni vagy részletekbe menően okoskodni, a lényeg, hogy egyre gyakrabban halljuk, és egyre többen saját bőrünkön is érezzük, hogy ezen a téren bizony valami tényleg nagyon nincs rendben.
Belebotlottál egy olyan kifejezésbe, amit nem ismersz? Nézz utána a Deluxe Pókerszótárban!
Tovább>>
Én magam is ebben cipőben járok. Végzős joghallgatóként tengődöm immáron másfél éve. Felfüggesztett
státuszban láblógatok, és dolgozom, illetve pókerezem, ahogy azelőtt. Pedig
egy-két szigorlat és négy államvizsga választ el attól, hogy - jó esetben -
akár summaként végezzem, betörve a kezdő jogászok nem túl irigylésre méltó
hétköznapjaiba. Csak, hát valahogy mégsem visz rá a lélek - - lásd a befagyasztott másik blogomat. Én nem ilyen lovat
akartam!
Aki eddig kibírta, az megérdemli, hogy megnyugtassam, mindjárt ugrunk ám egy kicsit és leképezünk mindent a zöld kék posztóra!
A lényeg, hogy van előttem - és szerintem sok hozzám hasonló
helyzetű "pályakezdő" előtt - két lehetőség. Illetve talán három. Az
egyik a kiszámítható, és egyszerű út. Nyelni egyet, félretenni a romantikus
jövőképeket és betolni mindent egy talán hosszútávon jövedelmező, de nem túl
nagy lehetőségekkel és gyakorlatilag minimális kihívásokkal kecsegtető hivatás
megtámogatásaként. A jogász szakma társadalmi megítélése minden bizonnyal az
egyik legambivalensebb, így lehet, hogy érdemes ezt reprezentálnunk. Hátha az
asztaltársaság bedől neki. Biztos, kész kezeink lesznek, amik általában
kitartanak, de javulásra biztosan nem képesek.
A másik, hogy szakmai és intellektuális kihívások elé
nézünk, és felnövünk a feladathoz, hogy felelősséget vállaljunk az efféle
kockázatos döntésekért. Saját vállalkozást indítunk, és az élet érdekesebb, de
veszélyesebb oldala mellett tesszük le zsetonjainkat. Ha elég ügyesek és
talpraesettek vagyunk, állandóan monsterdrawkkal fogunk ülni, amik hol
bejönnek, hol nem, de döntésünk elvileg hosszútávon kifizetődhet. Elvégre
ilyenkor félblöffölünk, aminél kevés jobb helyzetet tudok elképzelni, tekintve,
hogy irreális lenne minidg nutra számítanunk. Így ugye - hogy felmondjam a
kötelezőt - háromféleképpen is nyerhetünk: ellenfelük dob, a következő utcán
jövő veszélyes lapra dob, vagy megcsináljunk nagyon erős kezünket és
kifizetnek.
A harmadik lehetőség, hogy kiszállunk és figyeljük a
játékot, várva a megfelelő kézre, vagy alkalomra, amikor is kénytelenek leszünk
megmozgatni zsetonjainkat. Ezt az időt tanulásra, az árulkodó jelek (tellek) elcsípésére, és
legfőképpen image-építésre használjuk. Ha elég feszesnek tűnünk, később jobb
nyerési eséllyel hozhatunk kockázatos döntéseket...
De hogy valóban azok a jobb döntések? Tényleg a második lehetőség a nekünk való? Nos, konkrét és egyértelmű matematikai esélyek felett is alakulnak ki viták, ilyen absztakció mellett ez pedig már-már szükségszerű. A lenti kéz talán nem alkalmas a valóságos helyzet leképezésére, az érzékeltetésére azonban mindenképpen. Külön érdekessége hogy mikor lejátszottam, és flop után ellenfelemmel, mindkettőnk pénze már a kasszában volt, ő elégedetten dőlt hátra, mondván nála kész lap van. "Nem cserélnék veled, én vagyok az esélyesebb" - mondtam akkor, amire - amatőr társaság lévén - a legtöbben csak nevettek.
A húzóm persze nem jött be. De a döntésemet mindannyiszor ugyanígy hoznám meg. Még akkor is, ha anyukám biztos inkább bíróként látna viszont.
Mezősi Tamás
