Az egyik legnépszerűbb pókerjátékosnak tartott Hansen nem csak a pókerasztal mellett állja meg a helyét, fiatalabb korában ugyanis backgammonban is bizonyított, ezen kívül a teniszpályán is bajnokságot tudott nyerni ifjúsági játékosként. A leginkább azonban a zöld posztó mellett érzi magát elemében.
Gustav Hansen néven született 1974 február 13-án,
Koppenhágában. Saját bevallása szerint megélhetési szerencsejátékos, aki
gyakran bonyolódik különböző fogadásokba, legyen szó atlétikáról, vagy akár
arról, hogy milyen lap érkezik az asztalra a következő körben. A pókerrel 19
éves korában ismerkedett meg, amikor cserediákként a University of California
Santa Cruz diákja volt.
Játékstílusára sok mindent lehet mondani, csak azt nem hogy passzív
lenne. Nagyon lazán és nagyon agresszíven pókerezik, gyakran már a flop előtt
emel, bármilyen lap legyen is a kezében, ezáltal meglehetősen
kiszámíthatatlanná válik ellenfelei számára, így könnyen hibára tudja
kényszeríteni őket.
Élő játékokban már több mint ötmillió dollárt keresett, a 2004-es World Series of Poker (WSOP) fő versenyszámában 150. Let, három évvel később pedig 61., amiért 154 194 dollár ütötte a markát. Ennél jóval sikeresebb a World Poker Tour (WPT) történetében, itt három bajnoki címet is begyűjtött, ez pedig egyedülálló teljesítmény, ilyen téren még senki sem tudott a nyomába érni.
Emellett az első évben megnyerte a Poker Superstars meghívásos versenyét, ahol a legnagyobbakat utasította maga mögé, s egymillió dollárt vihetett haza. Emlékezetes volt a High Stakes Poker sorozatban Daniel Negreanu ellen aratott győzelme, ahol nem kevesebb, mint 575 700 dollárt kasszírozott egyetlen leosztás alkalmával. Ennek ellenére pénzének jelentős hányadától hamar megszabadul, különböző sportofgadásokon már többmillió dollárt elveszített.
Népszerűségét karakteres stílusának köszönheti, amelynek
számos tévés tudósítás őrzi az emlékét. Sokszor megtévesztő, mert első
ránézésre úgy tűnik, mintha igen felelőtlenül játszana, pedig valójában egy
pillanatra sem engedi ki a kezéből az irányítást. Ez a félrevezető stílus
nagyban hozzájárul a sikeréhez. A People magazine 2004-ben a legszexibb pókerjátékosnak
választotta, s ezzel felkerült az újság által az 50 legszexibb férfit
felvonultató listára is.















