Ez a teheráni születésű fiatalember az egyik legfiatalabb játékos, aki hírnevét főként a zsetonokkal és kártyákkal bemutatott bűvésztrükkökkel szerezte, ám pókertudása sem elhanyagolható.
Esfandiari 1978
december 8-án születet Irán fővárosában. Mindössze 19 éves volt, amikor
bűvészként kezdett dolgozni, s a kártyatrükkök vezették el a póker világába.
2004-ben váratlan sikert aratott, amikor 1,4 millió dollárt nyert Texas
Hold’emben a Commerce kaszinóban. Még abban az évben nyert egy karkötőt is a
World Series of Poker (WSOP) pot limites asztalánál. Napjainkra mintegy 2,7
millió dollárnyi nyereményt könyvelhetett el.
A karizmatikus
fiatalemberre szinte azonnal lecsaptak a tévétársaságok, s meghívást kapott a
Poker Superstars Invitational verseny második és harmadik szezonjára. Az első
alkalommal nem muzsikált túl fényesen és az utolsó helyen végzett, egy évvel
később azonban már másodikként zárta az összecsapást. Állandó résztvevője a
High Stakes Poker sorozatnak is.
Emlékezetes volt
a 2006-os WSOP egyik asztalánál véghezvitt teljesítménye is, amikor Joseph
Hachemmel mérkőzött meg. Az egyik leosztásnál utóbbi folyamatosan blöffölt,
mintegy 15 000 dollárt emelve, ám Esfandiari kézbe kapott hetes párjával minden
alkalommal megadott, ugyanis tisztában volt vele, hogy ellenfelénél erősebb
lapjai vannak. Kiváló érzéke és emberismerete miatt sokan a közeli jövő egyik
nagy reménységének tartják.















